MENU

Szomorú vég

1494
0

Eredetileg nem szerettem volna megosztani ezt a fotót, nem akartam, hogy bárki így lássa a Bébi Cápát. De arra jutottam, hogy tanulságos lehet másoknak is. A történet röviden: a téli pihenő után kihoztam az autót a garázsból kicsit megjáratni. Sajnos, a szép időre való tekintettel mások is így tettek és elég nagy forgalom volt a Mecseken, haladni nem lehetett. Amikor egy hosszabb egyenes szakaszhoz értünk, kielőztem az előttem kb. 25-30 km/h sebességgel haladó két autót. Az egyiket sikeresen meg is előztem és amikor a második autó mellé értem, az hirtelen, körültekintés nélkül balra bekanyarodott egy kis utcába. Az eredmény a képen látható: gazdasági totálkár – mindkét autó – annak ellenére, hogy nem mentünk gyorsan. Az igazságügyi szakértő megállapítása szerint 54 km/h-val találtam el a bekanyarodó Seat-ot. Az autó megvédett, nagyjából semmi bajom nem lett egy másnapi nyakfájáson kívül. Mind a kiérkező rendőrök és mentősök nagyon türelmesek és segítőkészek voltak, illetve a köztünk és eredetileg mögöttem haladó autók is megálltak segíteni. Innen is köszönet nekik a munkájukért, illetve a tanuknak, hogy megálltak és később az eljárás során segítették a rendőrség munkáját.

Az igazságügyi szakértő megállapítása:

Amennyiben a balra kanyarodás megkezdése előtt a Seat gépkocsi vezetője megfelelő módon ellenőrzi a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávot, akkor észlelhette volna, hogy a balra kanyarodás nem hajtható végre, mert ott előzésben van a MINI gépkocsi. Ez esetben – a MINI személygépkocsi haladási sebességétől függetlenül – nem következik be az ütközés, amennyiben az előző jármű miatt nem kezdi meg a kanyarodást.

Az eset tanulsága, hogy ne rohanjunk, mert nem érdemes sietni. Könnyen megvan a baj. Előzéskor mindig győződjünk meg róla, hogy az biztonságos, ne bízzunk abban, hogy a másik sofőr lát minket és segíti az előzés végrehajtását! Illetve mielőtt bekanyarodunk bármely irányba, nézzünk a visszapillantóba és forduljunk hátra, hogy biztosra mehessünk abban, hogy a manőver biztonságosan végrehajtható! Vezessetek óvatosan!

Innen is szeretném külön megköszönni a TD Autómentés munkáját és segítségét, mind közvetlenül a balesetet követően, mind a biztosítási eljárásban való közreműködésben. Kívánom, hogy senkinek ne legyen rá szüksége, de ha mégis bátran ajánlom őket!

Hogyan tovább?

A rendőrségi ügy lezárult, a kárrendezés folyamatban van. A Bébi Cápát visszaalakítottam eredeti állapotára, lekerültek róla a John Cooper Works darabok. Sikerült a biztosító által ajánlott roncsérték felett értékesítenem, illetve azok az alkatrészek, amik lekerültek róla az eladás előtt, már többségében másik MINIkben teljesítenek szolgálatot szerte az országban. Szomorú véget ért a közös utunk a Bébi Cápával, de mindig boldogan emlékszem vissza azokra a pillanatokra, amiket az együtt töltött idő alatt megéltünk és amiket neki köszönhetek. Főként annak tudatában, hogy az autó nem került messzire tőlem és az új gazdája talpra állítja majd és valaki még később örömét lelheti benne.

Felmerült annak a lehetősége, hogy veszek egy másik háromajtós MINIt, de pillanatnyilag a Clubby kielégíti a tényleges igényeimet. Néha vágyom egy sportos kis benzinesre, de látva azt, hogy az utóbbi időben mennyi N12 és N14 motorral szerelt MINI jut el a motorfelújításhoz, jelenleg nem szeretnék ilyennel foglalkozni. Nem nyilatkozom elhamarkodottan, ha valaki megkeres egy jó ajánlattal, azokra mindig nyitott vagyok. 😉


Tudjátok, továbbra is állunk rendelkezésetekre MINI értékesítéssel, javítással, importtal, exporttal, alkatrészekkel, kiegészítőkkel és eseményekkel kapcsolatban. Érdemes lesz figyelni a blogot …

secretproject