Fontos dátum a 2021-es év március 15. napja. Nah nem csak azért, mert az 1848-as forradalomra emlékeztünk, hanem azért mert ezen a napon tartottuk a Pécsi MINI első eseményét, az 1. Pécsi MINI Talit.
Egy kevés aggodalommal álltam és vártam a találkozó meghirdetett helyszínén, hogy egyáltalán eljön-e valaki. Aztán egyszer csak megjelent egy MINI. Nem is akármilyen. Már távolról is látszott rajta, hogy az ő gazdája is hasonlóan fanatikus, mint én. Aztán jöttek még néhányan. Aztán még néhányan …
… az a “még néhány” MINI lassacskán egy egész kis konvojt alkotott a gyülekező ponton. Nagyjából 25 autó gyűlt össze a környékről és az ország néhány távolabbi pontjáról is. Együtt legurultunk Orfűre, ezzel megnyitva a szezont. Az akkor megjelent csapat máig a Pécsi MINI közösség kemény magját alkotja.