MENU

Az energia nem vész el, csak átalakul…

108
3

Ha olvasod a blogot, valószínűleg tudod, hogy sok energiát fektettem – fektettünk az elmúlt években a magyar MINIs közösség(ek) fenntartásába, aktivizálásába, főként a helyi, Pécsi MINI kapcsán. Voltak fennakadások, hátráltató tényezők – amik mindig is lesznek – de ezeken általában sikerült átlendülni. Azonban mégis az látszik, hogy nagyon nehéz, ha nem lehetetlen „tömegeket” megmozgatni, az emberek érdeklődését fenntartani, mindenki igényeinek megfelelni.

Sokan csak megvesznek egy autót, majd belépnek a Facebookon az összes csoportba, fórumba, hogy információt szerezzenek arról, amit vettek, vagy éppen segítséget kérjenek egy-egy felmerülő probléma esetén. Nincs is ezzel semmi baj, ám nekem nem feltétlenül célom ezeket az igényeket kiszolgálni. Arra ott vannak hozzáértő szerelők, hobbi-szerelők, okosok, nagytudásúak, megmondók, fotelhuszárok, stb.

Tekintve, hogy sok emberrel személyes jó viszonyt, barátságot ápolok a hazai MINIsek közül, saját szememmel láthatom, megtapasztalhatom, hogy néhányan milyen – az enyémhez hasonló – lelkesedéssel tudnak, pontosabban tudnának részt venni ebben az egészben. Amikor látom, hogy valaki egy szobányi, külföldön felkutatott, a márkához kapcsolódó ereklyét halmozott fel, vagy amikor más felhív, hogy mikor megyünk legközelebb együtt kirándulni valahova, mert neki lennének érdekes úti cél ötletei, vagy amikor egy 100 kilométeres közös kis gurulásra valaki már nem először eljön több, mint 200 kilométer távolságról, akkor egyértelműen látom, hogy az igény megvan arra, hogy ez az egész több legyen, mint online fórumok sokasága.

 

De mit lehet tenni?

Most, a bejegyzés írásakor, a Pécsi MINI Közösségnek 160 tagja van. Ezeknek az embereknek legalább a felével soha nem találkoztunk, pedig elméletileg mind helyiek. Sokakkal pedig csak egyszer, amikor pl. egy bevásárlás alkalmával összefutottunk a parkolóban és meghívtam a közösségünkbe. Ezek az emberek később bejelentkeztek, majd többet nem hallottunk felőlük. Úgy gondolom, erre a célra bőven elegendő a két legnagyobb országos csoport, a Magyar MINI Maffia és a MINI Friends Hungary, hogy összefogja mindazokat, akik valamilyen formában kötődnek a márkához. Helyi közösségeket erre felesleges fenntartani – és ezt nem csak a saját példánkból látom, hanem más, hozzánk hasonló helyi szerveződésekből is.

A legutóbbi Pécsi MINI túránk alkalmával – ahol igazából két autó volt Pécsről, a többiek mind különböző városokból érkeztek hozzánk – O. Zsolti mondott valamit, ami szöget ütött a fejembe: „Kellene csinálni egy új csoportot”. Persze, ott a helyszínen ezt mind elvicceltük, tekintve, hogy rengeteg csoport van már ugyanebben a tematikában. De azóta is gondolkodom ezen. Valójában a (Facebook) csoport csak egy eszköz kellene, hogy legyen valamihez, nem maga a valami.

Szóval, felmerült bennem, hogy lehet, O. Zsoltinak igaza van. Be kellene szüntetni a kis helyi csoportokat, a Pécsi MINIt, a márkához lazán kapcsolódó személyeket átirányítani a fentebb említett országos csoportokba, amik úgyis jobban összefogják az emberek sokaságát, az információáradatot, az adás-vételt, stb. Mindemellett kellene csinálni egy új csoportot, de valahogy máshogy. Úgy, hogy ne a csoport legyen a lényeg, hanem a közösség, amit összefog a csoport. Valamit, ami nyitott mindenki számára, de mégis valamilyen szinten zárt. Persze ez nem könnyű feladat.

Első körben azokban az emberekben gondolkodnék, akik az elmúlt időszakban aktívan részt vettek azon a kevés eseményen, ami volt. Akik jönnek, mennek, megjelennek, személyesen ismerjük egymást, nem csak a kerek fotó-buborékból a komment mellett, hasonló igényeket támasztunk egy (MINIs) eseménnyel kapcsolatosan. Természetesen, ez csak a legelső lépés, egy zárt dolog. De hogy lesz ez nyitott mindenki számára? Hogyan lehetne bekerülni ebbe a közösségbe anélkül, hogy az felhígulna?

 

Emlékszel az iWiW meghívókra?

Úgy lehetne új tagokat beszervezni / meginvitálni / toborozni (olvasd a számodra legértelmesebb megfogalmazást, ami nem egy gittegyletre emlékeztet!), hogy a közösség tagjai meghívják más MINIs barátaikat, ismerőseiket a túrákra, eseményekre. Mindig, mindenkit várunk szeretettel! Aki megjelenik, személyesen megismerjük, az máris tagja a közösségünknek – és ezzel együtt a csoportba is bekerül. Így szolgálná az új csoport a közösséget és nem a közösség a csoport létjogosultságát.

Az energia nem vész el, csak átalakul: az eddigi, tömegek megmozgatásába – részben feleslegesen – befektetett energiát át tudnánk irányítani abba, hogy olyan eseményeket, túrákat szervezzünk, ami a saját kis közösségünk elvárásait teljeskörűen kielégíti, odafigyelve akár az egyedi igényekre is.

Mit gondolsz? Te szívesen csatlakoznál egy kis közösséghez is?