Miután 2012-ben beleszerettem az akkori szériás, R56-os MINIkbe és azóta jó néhányszor volt szerencsém hozzájuk, eldöntöttem, hogy szeretnék én is egyet magamnak. Nagyjából egy évig csak keresgéltem itthon és a nemzetközi piacon is. Több autót megnéztem, megnéztünk, de némelyik elég ramaty állapotban volt, főleg az árához képest. Nem igazán volt olyan, amibe beleszerettem volna. Elég konkrét elképzelésem volt szín és felszereltség tekintetében, ami leszűkítette a lehetőségeimet. MINI Cooper S-t kerestem, fekete vagy szürke színben, tempomattal, panoráma tetővel. Örültem volna, ha van benne gyári telefon kihangosító, ami elég kevés autóban van benne, a multikormányon rajta lévő gombok ellenére is.
Több száz kilométert, hogy MINIket nézegessünk és már szinte feladni készültem az igényeimet, “mindegy, beülök valamilyenbe” alapon, szombat délután felbukkant egy hirdetés a használt autón. Ráadásul a saját városomban. Gyorsan fel is hívtam a hirdetőt, aki egy kedves fiatal hölgy volt és meglepetésére azonnal le is egyeztettem egy találkozót másnap kora délutánra, ugyan arra a helyre, ahol a hirdetéshez használt fotók készültek. Egy nagyon jó barátommal megnéztük az autót, elvittük a műhelyébe, alaposabban átnéztük, hogy átfogó képet kaphassunk az állapotáról. Eközben a hirdető által hozott dokumentumokból, szerviz számlákból és munkalapokból megismertük az autó teljes előéletét. Felfedeztünk néhány apróbb hibát, amik javítási költségeit kikalkulálva megegyeztünk az autó áráról. Az előző gazdáját hazakísértük, hogy otthon a néhány maradék holmiját kipakolja az autóból és ott megírjuk a papírokat. Az előző gazdájának utolsó kérdése, mielőtt elindultam az autóval a teremgarázsból az volt, hogy “ugye Te is garázsban tartod majd?”. Szerintem, ez mindent elmond arról, hogy milyen helye volt az autónak előttem is. Aznap este már nálam aludt a Bébi Cápa.
